Károlyi-Csekonics Palotaegyüttes átfogó, állagmegóvó felújítása
A Budapest, VIII. ker. Múzeum utca 17. – Reviczky utca 6. sz. alatti volt Károlyi-Csekonics palotát a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kara számára kívánják átalakítani. Az új funkciónak megfelelő átalakítás egyes épületrészek rekonstrukciójával, más épületrészek jelentős mértékű átépítésével jár együtt.
Az épület jelen tömegformája több lépcsőben alakult ki a különféle funkcióváltozások során. Műemléki értéket képvisel, tehát mindenképpen megtartandó a Meinig Artúr 1899-es tervei alapján felépült Reviczky utcai épületrész utcai szárnyának első emeleti szintje, de a jelen programterv maradéktalan megvalósítása érdekében visszaépítésre kerül az utcai szárny 1960-as években épült két legfelső szintje is, a jelenlegi tömeg geometriáját követve, valamint az udvari belső homlokzatok. A Reviczky utcai épületrész területének maximális kihasználása és az újonnan készítendő épületrészek megfelelő megközelítésének biztosítása érdekében a Reviczky utcai udvar is lefedésre kerül.



